Hajdúszoboszlóról

Hajdúszoboszló az ország keleti részén a fővárostól 200 km-re helyezkedik el. Az elsősorban gyógyfürdőjéről ismert város joggal viseli a "reumások Mekkája" nevet. 

A gyógyfürdőben 40 féle kezelés vehető igénybe. Az orvosi kezelések mellett különböző fürdőkúrák segítik a betegek gyógyulását egész évben. A 2000-ben megnyitott Aquapark, valamint a Mediterrán Élményfürdő gondoskodik arról, hogy a fiatalabb korosztály is gyakran meglátogassa városunkat. Ezen kívül számos sportolási és szórakozási lehetőség várja a kikapcsolódni vágyókat.

A hajdúszoboszlói gyógyfürdő nemcsak a gyógyulni vágyókat vonzza. A nyári főszezonban a strandturizmus hódít. A 30 hektáros parkban elterülő strand május 1-től szeptember 30-ig tart nyitva. Nyaranta százezrek nyernek felüdülést 13 medencéjében, köztük a hullám, pezsgő, gyerek és élménymedencékben.

2010.03.01.-óta a legnagyobb szenzáció: megnyitotta kapuit az Aqua Palace, Európa legnagyobb fedett élményfürdő komplexuma!!!


Gyógyvíz

1925-ben Hajdúszoboszlón mélyfúrás következtében a földből 75°C-os meleg termálvíz tört elő. A mélyfúrásból jódos, brómos, konyhasós, hidrogénkarbonátos termálvíz tört fel, amely különleges gyógyító hatással bír a különböző ízületi gyulladásoktól kezdve, az érszűkületek egyes formáin keresztül, számos betegség kezelésében.


Termál Schmitz
4200 Hajdúszoboszló, 
Fürdő u. 2. 
Mátyás király sétány - Fürdő utca sarok

Tel. +36-30-760-1278
       +36-30-239-6291
Fax. +36-52-315-257

E-mail:

Térkép


Hasznos linkek

Hajdúszoboszló Startlap - minden, ami Hajdúszoboszló



Partnereink

  • Feltöltés alatt

Termál Schmitz -  4200 Hajdúszoboszló, Fürdő u. 2. -  Tel. +36-30-760-1278  -  Fax. +36-52-315-257  -   Email: